Gyilkosság a Bethlen Gábor utcában

Eőry Anna novellája

Hűvös novemberünk volt, mint mindig. Kinn ültünk az utcasarki családi házunk teraszán férjemmel, és újabb felújításokon gondolkodtunk. Mivel is kéne még jobbá tenni a házat? Igen, erre a teraszra ráfér egy felújítás. Az ilyen dolgokat eddig mindig Árpi végezte, nagyobbik fiammal, de már belefáradtak.

– Nincs kedvem csempét vágni megint napokig Kati, inkább hívjunk valakit!

– Szakember? Az nagyon sok pénzbe fog kerülni. De tudod mit? Hívjuk el a bolond Lajost! Tudod az unokatestvérem, biztosan szívesen megcsinálja, és barátibb áron, mint egy idegen. És még segítünk is neki, hisz nagy szüksége van pénzre.

– Azt a szerencsétlent? De hát ő nem ért semmihez, azért van szüksége, mert munkanélküli, és még „bolond” is kissé, nem hiába nevezik így.

– Tudom Árpi, de neki ez a végzettsége. Mi talán tudunk neki segíteni, hogy az alkoholt is hagyja el, és dolgozni tudjon. Tudod fontos az elfogadás.

A hétvégén már a kertben tett-vett a Lajos. Mondanám, hogy dogozott, de inkább csak úgy tett. De amit csinált, az sem volt valami szép alkotás. Ferde lécek és kiálló szögek mindenütt.  Persze ehhez a hanyagsághoz az a sok sör amit ivott, csak hozzátett. Szóltam neki minden áldott nap, hogy nem ezért fizetjük, hanem, hogy tisztességes munkát végezzen, ezért szedje össze magát, mert nem kapja meg a pénzét, de ő csak ellenszenvesen mormogott az orra alatt.                                                                        

Még a kutyánkat is -mely ugyan egy nagy jószág, de pont annyira barátságos-, még őt is be kellett zárni egész napokra a kennelbe, mert úgy ugatta a Lajost, hogy néha már én is féltem!

Árpi és a gyerekek sem voltak itthon napközben, így kénytelen voltam egyedül megbirkózni vele. Este korán lefeküdt, és reggel sokáig is aludt. Egész nap csak ivott, dohányzott, lopta az időt. Kezdtem besokallni. Na majd holnap megmondom neki a magamét! – gondoltam.

Másnap már vártam az alkalmat, hogy leszidhassam. És amikor egy órán belül harmadszorra tartott cigiszünetet, betelt a pohár. Odamentem és rákiáltottam:

– Ebből elég! Vagy csinálod rendesen, vagy látni sem akarlak! Legjobb lenne, ha holnap hazamennél! Semmit nem csinálsz, és amit csinálsz, az is rossz!

– Jól van, úgy is unom az egészet, add ide a pénzt, és már itt se vagyok!

– Milyen pénzt? A felét már megkaptad előlegként, többet meg úgysem adok, nem csináltál semmit jól!

– Hogy képzeled? Meglopnád a saját unokatestvéredet? Mondta anyám, hogy milyen zsugorik vagytok, és ne dolgozzam nektek!

– Ha anyád látná milyen vagy, elszégyellné magát az biztos!

– Anyámat hagyd ki ebből!

– Héééé, mit csinálsz te bolond? Hagyj békén! Ne gyere közelebb! Tedd le azt a kalapácsot!

Minden elsötétül, nagy a csend. Mi történik? Hova tűnt minden? Hallom Lajos hangját:

    „Jajj, mi van veled Kati?  Mi ez a sok vér? Nem akartam én rosszat, kelj fel! Mondj valamit! Uramisten, mit tettem, Árpiék kinyírnak ha megtudják! El kell bújnom valahol! Hol a kocsikulcs?! Nincs sok időm!

Katalin erőszakos halált halt 2016. november 02-án. Gyilkosát a rendőrség alig 3 órás kutatás után, a szomszédos település erdejében találta meg felakasztva.

Szólj hozzá!