Veszett vidék

Veszett vidék

ausztrál western, 113 perc, rendezte: Warwick Thornton

Minden ország történelmének megvan a maga szégyenfoltja. Amerikának a rabszolgatartás, Britanniának a gyarmatosítás borzalmai, Oroszországnak az elmúlt bő kétezer év. Ausztráliában pedig hasonló szerepet tölt be az őslakosok elleni kegyetlenkedés. Ezen traumák hatása évszázadok múlva is érzékelhető, alapvetően befolyásolják a nemzetkarakterisztikát vagy az adott ország önmegítélését. A legtöbb társadalom megpróbálja feldolgozni a saját megrázkódtatásait, ennek pedig az egyik legjobb útja a filmművészet. A mozi tökéletes platform egy ilyen trauma kitárgyalására, Warwick Thornton filmje, a Veszett vidék is egy erre irányuló próbálkozás.

A film Sam, a jólelkű őslakos történetét dolgozza fel, aki önvédelemből végez egy fehér férfival. Samnek családjával együtt menekülnie kell, hiszen a húszas évek Ausztráliájában a fajgyűlölet olykor erősebb az igazságánál.

Annak ellenére, hogy a Veszett vidék meghatározása western, a film nem egy újabb vadnyugati eposz. Nincsenek laza félmondatok, pörgős tűzharcok, ez egy kimért, de annál kegyetlenebb alkotás. A hangvétel leginkább Clint Eastwood 1992-es Nincs Bocsánatára emlékezetet, a 4 Oscarral jutalmazott mestermű hasonlóan valósághű oldalról közelíti meg cselekményét. Mindkét film egyszerű, de annál hatásosabb eszközökkel operál, az erőszak mellőzése ellenére is sokkolják a közönséget. Erre a legjobb példa az a képsor, ahol egy fehér gazda megerőszakol egy őslakos nőt. A hangsúly nem az aktuson van, egy majd két perces vágatlan jelenetet kapunk, ahol a férfi elsötétíti a szobát. A néző mindvégig tudatában van annak, hogy mi fog történni, ám csak figyelni tudja az előkészületeket, ez pedig legalább olyan kínzó, mint az események brutális ábrázolása.

A kiemelkedő technikai megvalósítás is említést érdemel. Az operatőri munka lenyűgöző, a kietlen síkságok, a vörös sziklatengerek szemet gyönyörködtetően lettek rögzítve, a Veszett vidék sokszor természetfilmként is megállná a helyét. A kopár ausztrál látkép, a teljes elszigeteltség érzete és a tikkasztó hőség emlékezetes atmoszférát teremt.  Remekül kioldozott környezet ez, aminek kietlensége hosszú időn keresztül kísérteni fogja a közönséget.

A film azonban nem hibátlan, a történet kicsit csapongó, pár cselekményszál fölöslegesnek érződik, ennek tudható be, hogy a helyeként a film alaposan megfárad. Ráadásul mindvégig adott egy erős szimbolika, ám ezt megfojtja a brutálisan egyszerű finálé. Így a cselekmény kissé lezáratlannak érződik, igaz a nyers valóság érzete ezért bőven kárpótol.