Megkérdeztük…

Egy középtagozatos diák, egy gimnazista, egy szülő, egy tanár és négy kérdés, amelyre válaszolnak.

1. Mi a véleményed a telefonok beszedéséről?
2. Mit szeretsz a télben, és miért?
3. Mi volt eddigi életed egyik legmeghatározóbb zenei felfedezése/hatása?
4. Miért szeretnél/nem szeretnél most gyerek lenni?

Karakai Palkó

1. Nem egészen értem ezt a szabályt. Mert ha a Waldorf a bizalomra épül, akkor a tanárok miért nem bíznak annyira a diákokban, hogy ők maguk kikapcsolva tudják tartani a telefonjukat?! Viszont a másik oldalról megközelítve a dolgot, lehet, hogy jó ötlet, mert így nincs kísértés a diákokban, hogy a telefont használják az iskolában, ugyanis nincs is náluk.

2. A havat szeretem leginkább, mert lehet rajta síelni, minisízni a pályán, és lehet hógolyózni is.

3. 2016 nyarán Brüsszelben nyaraltunk, és elmentünk az Atomiumba, ahol az egyik gömbben különös zene szólt és nagyon furcsa fények voltak: a zene az egyik oldalról szépen lassan áthúzódott a másik oldalra, majd megint ugyanoda vissza, ahonnan elindult. A fények is az egyik oldalról a másikra mentek, de mindig épp az ellenkező irányba, ezért olyan érzés volt hallgatni és nézni ezt a játékot, mintha a tengeren úszna a gömb, és ide-oda ringana.

4. Azért jó most gyereknek lenni, mert minden fejlődik és mindig lehet újabb és újabb felfedezéseket tenni, a technika világában, a sportban és minden másban. A gyerekkornak pedig az az értelme, hogy mindent felfedezzünk, amire aztán felnőttként szükségünk lehet.

Bóna Jakab

1. Mivel nekünk alapból szabad volt telefonozni az iskolában, így mikor ezt betiltották, elég erőszakosnak éreztem, és úgy gondoltam, hogy a szabadságomat akarják korlátozni. Most úgy érzem, hogy ez azoknál, akik ezt nem eleve így szokták meg, nem működik, és csak ürügyet ad a veszekedésre tanárok és diákok közt. De azokban az osztályokban, ahol ez kilencedik óta így van, akár működhet is.

2. A télről nekem az a képem, hogy bentről nagyon szép, de azt, hogy kimenjek-e, kétszer is meggondolom. Szeretem benne, hogy sok az ünnep, és azt is, hogy milyen szép emlékeket lehet őrizni benne a nyárról, majd észlelni, hogy mennyire lassan telik és várni, hogy vége legyen már.

3. Ezen a kérdésen sokat gondolkoztam, és őszintén szólva, fogalmam sincs. Tulajdonképpen számomra a zene inkább egy aláfestés, egy állandó dolog, ami folyton szól a háttérben. Aláfesti a villamoson a leszállásért tülekedő néniket és a kutyámat, amikor az erdőben sétálunk (ez ritka).

4. Azért nem szeretnék gyerek lenni, mert már voltam. Most inkább az új dolgok érdekelnek.

Bakonyi Katalin

1. Én örülök neki. Jó látni, hogy a szünetekben a termekben és a folyósokon, az udvaron inkább egymással beszélget, játszik mindenki. Fontos, hogy meg tudjunk szabadulni attól, hogy a telefont szorongatjuk és nyomkodjuk akkor is, amikor nincs igazán rá szükségünk. Emellett persze lényeges, hogy mindannyian megtanuljuk jól és jókor használni és felfedezni, ami hasznos benne. A tanáriban lévő kosarak és hűtőtáskák időnként kaotikusan viccesek.

2. Nagyon nem szeretek fázni. A meleget viszont jól bírom. Így a telet nem igazán szeretem. Két hete egy reggel, amikor jöttem az autóval az iskola felé, olyan volt, mintha ezüsterdőben járnék. A csodálatos látványról eszembe jutott, hogy a havat, a sok havat szeretem. Az jó lenne már! Szeretnék sokat sétálni egy havas erdőben. Gimnazista koromban több telet töltöttem a Műjégpályán: minden délután ott voltam, sokat korcsolyáztam és bandáztam. Azt is nagyon szerettem.

3. A családban, ahol felnőttem, sokan zenéltek, több zenész is volt. Nyolc évig én is csellóztam. Édesapám mindig zenét hallgatott esténként. Szóval a zene nekem mindennapi és megszokott közeg volt és van. Mindenféle zenét szeretek, „mindenevő” vagyok. Az első nagy élményem, gondolom sokaknak, nyolcéves korom körül Ravel Bolerója volt. Nagyon lelkesített és olyan sokszor hallgattam, hogy szinte kívülről fújtam. A másik Mozart Varázsfuvolája. Ezt a művet minden évben többször végighallgatom és mindig újat ad a szívemnek. 25 éves korom körül fedeztem fel Wagner zenéit, sok évig a kedvencem volt: rengeteg érzést és gondolatot kaptam. Azóta igazi kedvencem lett a jazz, annak szinte minden ága, ebben a mai napig újat és újat fedezek fel.

4. Nagyon szerettem gyerek lenni: ovisnak is, iskolásnak is. Örültem, amikor felnőttem, és igazából az öregedéstől sem félek. Igyekszem inkább humorosan felfogni a nehézségeit, ami sajnos nem mindig sikerül. Törekszem rá, amiben az iskolai közeg hatalmas segítség. Gyerekek közt élni, lenni mindig olyan, mintha gyerek maradna az ember…

Prágai Krisztina

1. Egyetértek vele, mert így nincs kísértés, hogy szünetben is elővegyék a telefonjukat a diákok. Mostanában számtalan tanulmányt lehet olvasni a mobiltelefonok káros hatásairól és főleg a gyerekek szervezetére gyakorolt veszélyeiről. Vegyük például a stresszt, az alváshiányt, a szorongást, a rák kockázatát, hogy csak a párat említsek. De olvastam már a tinédzserkori ínhüvelygyulladásról, illetve a nyakfájdalmakról, melyek a telefon nyomkodásának és a rossz testtartásnak köszönhetőek. Arról nem is beszélve, hogy így legalább nem a telefonnal vannak elfoglalva a szünetben, hanem jut idő beszélgetésre is…

2. A havat, de sajnos idén nem sok részünk volt benne. Nemcsak szépnek, de megnyugtatónak is találom, amikor fehér takaró von be mindent. Kicsit lelassul az élet, csökken a forgalom, és nagyon békés tud lenni a világ.

3. A szüleim nagyon sok klasszikus zenét és jazzt hallgattak, és vittek minket Operába is. Gyerekkoromban imádtam Dvorzak Újvilág szimfóniáját, de rajongtam Louis Armstrongért és Ella Fitzgeraldért is. Hamar rájöttem, hogy stílustól független, hogy én mit tartok jó zenének és hogy máig komoly érzelmeket tud kiváltani belőlem, akár szerintem jó, akár rossz zenét hallok.

4. A nosztalgiát félretéve, szeretnék gyerek lenni. Leginkább szép emlékeim vannak a gyerekkoromból, és szerintem a mostani gyerekeknek is rengeteg lehetőségük van szuper élményeket begyűjteni. Az iskolánkat különösen inspirálónak tartom ilyen szempontból, vegyük például a korcsolyázásokat, a közös kirándulásokat vagy a szakköröket.

Mert nincsenek egyértelmű és örök érvényű válaszok. Amit az adott pillanatban igaznak érzünk, ugyanabban a pillanatban máshogy is gondolnánk, de mivel szeretnénk a magunk számára is egyértelműen megragadhatóvá tenni kérdéseket, ezért döntünk. És a döntésünk igaz, miközben a válaszaink végtelenek. Erre hívta fel a figyelmünket Bóna Jakab, aki kétféleképpen is megválaszolta a kérdéseinket, és felajánlotta, hogy válogassuk ki a nekünk megfelelőeket. Mi a végtelen egy megjelenési formája mellett döntöttünk.

Bóna Jakab

1. Szerintem ez egy nagyszerű, csodálatos dolog, hiszen így hirtelen minden osztálytársam, sőt az egész iskola sokkal nyitottabb lett egymásra. Rengeteg új barátot szereztem, a közösségi tér csak úgy él, de szerintem még néhány dolgot be kellene tiltani. Szerintem a könyvek és az újságok és maga a tanulás is az ellensége a közösségi életnek a szünetekben, így ezeket is be kellene tiltani. Viszont támogatnék olyan kezdeményezéseket, amelyek olyan diákokkal hozhatnak össze, akikkel amúgy nem beszélnék. Szerintem ki lehetne alakítani egy bélyegcserepiacot, ahol egy-egy űrhajósblokkért bárki szóba állna bárkivel.

2. Szeretem a télben, hogy sokat kell suliban lenni. Imádok sötétben kelni és sötétben kilépni az iskolából. Nagyon szeretem a latyakot és szeretem, hogy ilyenkor képes az ember megfázni, míg reggel a buszmegállótól elsétál az iskoláig. Szeretem, hogy mindenki fáradt és szeretem, amikor a fáról a nyakamba esik a hó.

3. Gütyüli gang, Despacito, Free Tibet, „Még nem veszíthetek” (alpári remix), a mi CD-nk (még kapható), Lávkóma, Everyday bro… És még sorolhatnám.

4. Azért szeretnék gyerek lenni, mert most nem vagyok az. Azt hiszem.